Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt - onnantól kezdve pedig magával ragadott a rajongás. Egyszerűen belebolondultam, na. Ampelmann, a kelet-berlini gyalogosok védőszelleme engem is a mániákus ragaszkodás áldozatává tett...
Ez a kis figura, ami nem más, mint a közlekedési lápákon megjelenő alak, 1961-ben született Kelet-Berlinben, amikor a közlekedés-pszichológus (hogy ilyen is van, az nekem újdonság) Karl Peglau megalkotta Ampelmannt, mégpedig biztosági megfontolásokból. A tetszetős, egyedi és könnyen beazonosítható figura ugyanis sokkal hatékonyabban hívja fel a figyelmet a helyes közlekedésre. Természetesen azonnal a keleti élet szimbóluma és kultuszfigura lett, vele tanították a gyerekeket szabályosan közlekedni.
Az újraegyesítés után azonban elkezdték lecserélni a régi lámpákat az EU-konform és amellett meglehetősen unalmas, közönséges lámpaemberekre. Ezt a berliniek természetesen nem hagyták annyiban, olyan mértékű civil összefogást produkáltak, hogy a politikusok kénytelenek voltak meghajolni a nép akarata előtt, így Ampelmann megmenekülhetett. Mostanság néhány nyugati zebránál is találkozhatunk vele.
1997-ben életrajzi könyv született róla, a hányattatásairól és csodálatos megmeneküléséről, ami a ’Das Ampelmann Buch’, rendkívül találó címet kapta. Ma teljes hisztéria veszi körül Ampelmannt, amellett, hogy saját website-tal rendelkezik, boltok tucatjai vannak tömve ampelmannos pólókkal, táskákkal, tésztával, gumicukorral, kitűzővel, tésztaszaggatóval és uzsonnástáskával. Igen, igen, nekem is van egy kitűzőm. Egyszerűen muszáj volt, na.
két héttel a beköltözés után végre sikerült internetet varázsolnom magamnak, nagy ellenszélben, ugyanis az ügyintéző csaj szerint az is wifi, amikor bedugom a dsl-kábelt a laptopba... úgy tűnik, ezentúl nem lopott wifi-morzsákkal kell gazdálkodjak, visszatérek a kibertérbe, és belekontárkodok a blogba:)
a cité egészen elképesztő hely, tele külföldi diákkal, kutatóval, fürtökben lógnak a phd-sek, master1 alatt ide nem jöhet senki lakni, a fülem hallatára tegnap egy mexikói srác a kínainak magyarázott az európai vallások történetéről, az ember egészen véletlen filozófiai beszélgetőkörbe, rögbimeccsbe vagy színielőadásba ütközik mikor jön a könyvtárból. szürreális itt minden.
különös helyzet ez, egy világvárosban egy campus, védett, elzárt, nem olyan mint a párizsi külvárosok valósága, és 10 percre vagy a boulevard saint micheltől.
annyira csak ámulok mióta itt vagyok, múzeum, színház, fesztivál, itt minden kultúra, amikor nem az egyetemen vagyok vagy alszom, kiállításokon tátom a szám.
úgyhogy az általános erasmus-életérzés mellett itt az órási párizsbanvagyok érzés!
egy baj van, bizony beszökött az Ősz, és még mindig nem fűtik a szobánkat, legalább a nekrológom romantikus epizódként említheti, hogy párizsban estem áldozatául a h1n1-nek tüdőgyulladásnak.
Berlin egyértelműen az apró rögeszmék, a mindennapi rajongások városa. Nincs még egy olyan hely, ahol ilyen könnyen szerelembe lehet esni teljesen egyszerű és közönséges dolgokkal. Nincs még egy olyan hely, ahol az egész milliós város kíséri figyelemmel egy jegesmedve magánéletét, ahol politikusok vicces-szánalmas beszólásait napi szinten idézgetik, vagy ahol az egyik legnagyobb sztár a közlekedési lámpa emberkéje.
Az emberek nyugodtak és jó kedélyűek, bár bizonyos helyeken a kiszolgálás bizony hagyott maga után némi kívánnivalót (persze nem a Szimplában, ahol Flóra még fodrásztippeket is kapott – az más kérdés, hogy 10 perc múlva egyikünk sem emlékezett az utca nevére… :)).
Nekem furcsa volt Koppenhága után egy igazi nagyvárosban járni, ahol egy órát is kellett metrózni a koliból a buszpályaudvarra, szeméthalmokat lehetett találni belvárosi kávézók mellett, és ahol végre valahára sikerült harisnyazoknit vennem…
Jó volt ott lenni, Berlin, jó volt nálad lakni Flórám a tirpák negyedben, négyen egy szobában és jó volt találkozni veletek mindannyiótokkal. Mert ugye Bibó is everywhere :)
.jpg)
Üdvözlet Berlinből! Szöveges beszámoló később várható.
